 |
|
Ezzel a blokkal jelenleg probléma van.
|
|  |
Kaszás Attila-emléklemez jelenik meg napokon belül
|
|
Kaszás Attila emlékének szentelt lemez jelenik meg december 10-én; a kiadványon a márciusban elhunyt színész utolsó felvételei mellett pályatársai és barátai előadásában hallhatóak verses mesék - tájékoztatta Bucsai Tímea, a lemezt kiadó Warner Music Hungary sajtóreferense a sajtóirodát.
|
|
Komolyzenei koncert a Kürti Ifjúsági Klubban
|
|
Komolyzene-kedvelők, figyelem! 2007. december 1-jén Tóth Ferenc (gitár) és Buda Tímea (fuvola) fiatal művészek Mauro Giuliani, Astor Piazzola, Napoleon Coste és más szerzők műveiből adnak elő műveket.
|
|
Határon Túli Magyarok Zenéje
|
|
CD-adományozással egybekötött jótékonysági koncertsorozat indul holnap a fővárosi, XII. Kerületi Művelődési Központban. A programsorozat lényege, hogy évről-évre határon túli és anyaországi zenészek játszanak együtt Budapesten és határon túli városokban - mondta el Böszörményi Gergely szervező.
|
|
Év végén sem pihen a Rómeó Vérzik
|
|
A zenekar egy 3-4 állomásos angliai miniturnéra kapott meghívást egy londoni bandától. Az egyeztetések még folynak, de már most lázban ég a banda. Decemberben két nagyszabású koncertjük lesz.
|
|
Karácsony előtt tájainkon muzsikál a Ghymes
|
|
Sajnos a Ghymes zenekarnak kevés koncertje van a Felvidéken. Karácsony előtt végre megint itthon koncertezhetnek.
|
|
Felvidék Rock & Blues Project
|
|
2007. november 24-én, az Érsekújvári IMC klubban folytatódik a zenés project, majd 2007. december 15-én a naszvadi MK épületében, végezetül pedig 2007. december 21-én a nagymegyeri MK épületében.
|
|
Industria Duó a Pozsonyi Casinóban
|
|
2007. november 20-án (kedden), 18:00 órai kezdettel a Pozsonyi Casinóban lép fel az Industria Duó.
|
|
Karácsonyi koncertek a Ghymessel
|
|
Két karácsonyi koncertet is ad a Ghymes együttes az idén Szlovákiában.
|
|
Újra Bősön a Devil Street 13
|
|
A hétvégén újra Bősön ad koncertet a Devil Street 13! A bulira 2007. november 17-én, a bősi kultúrházban kerül sor.
|
|
Colourfest 2007
|
|
Kultúra - tradíciók - művészetek - ének - tánc - zene - film - képek - fényképek... a világ minden pontján mások, de van egy közös nevezőjük, az EMBER.
|
|
Palya Bea Kassán
|
|
Újra tájainkra látogat Palya Bea (H). Ezúttal a kassai Jazz For Sale fesztiválon mutatkozik be alkalomhoz illő zenekarával (Lukács Miklós – cimbalom, Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek, Novák Csaba – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek).
|
|
A blues nagyasszonyai Érsekújvárban is
|
|
A 10 éves Bluespatika Közhasznú Alapítvány Rolling Jamboree rendezvénysorozatot indít útjára. A X. Bluespatika Jamboree karavánként átvonul az országon, és még azon is túl.
|
|
Ákos albumról albumra
|
|
Kovács Ákos nem okoz meglepetést, továbbra is a magyar poppaletta legprofibb termékét nyújtja át. A tavaly őszi album csaknem minden dala itt van, sőt, közülük némelyik már a lemezbemutató turnéra új ruhát, vagy legalább kiegészítőket (Gépszabadság), esetleg menősebb metrumot kapott (1956).
|
|
Pribojszki Mátyás újra Pozsonyban
|
|
Napjaink egyik legismertebb magyarországi szájharmonikása, Pribojszki Mátyás ismét Pozsonyba látogat.
|
|
ACTUS lemezajánló
|
|
Egy tradicionalista művészeti csoportot szeretne egyik olvasónk a figyelmünkbe ajánlani: az Archaic Cultic Traditions United in a Society idén ünnepli 20 esztendős fennállását.
|
|
Katéter lemezbemutató Gútán
|
|
2007. november 10-én lemezbemutató koncert helyszíne lesz a gútai Chicago Club.
|
|
Új Ghymes-lemez hamarosan
|
|
Befejeződtek a Ghymes együttes új lemezének stúdiómunkálatai, elkészült a nyomdakész borítóterv. A Mendika címet viselő albumon 11 dal szerepel, valamint versek hallhatók Törőcsik Mari előadásában.
|
|
Kodály országa
|
|
Országos rendezvénysorozat vette kezdetét október 13-án Kecskeméten a Kodály emlékév alkalmából. Az OKM a Balassi Intézet megbízásából, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségével tizenegy állomást érintő rendezvénysorozatot szervezett, amely november 25-ig tart, a nagyobb magyarországi városokat és Galántát érintve.
|
|
Megjelent a Határon túli magyarok zenéje CD
|
|
A kiadványon a Bástya Citerazenekar, Agócs Gergely, a Kerekes együttes, a Tímár testvérek, Demeter Erika, a Vujicsics, a Söndörgő együttes, Bakos Árpád, Pálfi Ervin, Pál Lajos és zenekara, a Kormorán, Dongó, Ivánovics Tünde, Rozsdamaró és a Misztrál együttes zenél.
|
|
Blues Jamboree 2007 Érsekújvárban Rúzsa Magdival
|
|
2007. november 16-án és 17-én újra megrendezik Érsekújvárban a Blues Jamboree-t. Az idei fesztiválon Janis Joplinra emlékeznek, és Rúzsa Magdi is tiszteletét teszi a kétnapos megmozduláson.
|
|
Mindenkihez eljut Kodály életműve
|
|
A „Kodály országa" című program keretében a nagyobb magyarországi városokban és egy határon túli helyszínen, Galántán mutatkoznak majd be a helyi kórusok. A Kodály-emlékév kapcsán szervezett programsorozat szombaton indul Kecskeméten.
|
|
Felvidék Rock & Blues Project
|
|
Négy SZMAZE alá tartozó csapat vállalta a sorozatos közös fellépést a Felvidék Rock & Blues Project akcióban, melynek első állomása 2007. október 12-én a révkomáromi RÉV klub.
|
|
SZMAZE-zenekarok a Pátriában
|
|
Októbertől a Pátria Rádió Randevú című műsorában rendszeresen SZMAZE-zenekarok (Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete) mutatkoznak be, s az együttesekre majd szavazni is lehet.
|
|
A felvidéki Kerecsen lett a Kárpátfeszt legtehetségesebb határon túli együttese
|
|
A 0. Kárpát-medencei Magyar Könnyűzenei Fesztivál
az Utópia Stúdió jóvoltából díjat ajánlott fel a fesztivál legtehetségesebb
határon túli zenekarának. A zsűri a 0. Kárpátfeszten a Felvidékről érkezett
Kerecsen együttest ítélte a legtehetségesebbnek, így Varga Zsoltékat érte az a
kitüntetés, hogy 30 órát dolgozhatnak díjmentesen a felajánló profi
hangstúdiójában.
|
|
Barabás Lőrinc Eklektric-koncert Pozsonyban
|
|
Magyarország egyik legizgalmasabb, teljesen eredeti hangvételű együttese, a Barabás Lőrinc Eklektric ad koncertet 2007. szeptember 8-án 22.00 órától Pozsonyban, a Nassau Clubban. Egyetlen mondatban összefoglalva a BLE a dzsessz és a nagyvárosi stílusok (hiphop, reggae, dub)...
|
|
Sebestyén Mártát köszönti 50. születésnapján az MTV
|
|
Forrás:stop Műsorral köszönti Sebestyén Mártát 50. születésnapján, vasárnap, a Magyar Televízió; a Kossuth-díjas énekesnőt, népdalgyűjtőt muzsikustársai és barátai üdvözlik, s bejátszásokkal idézik fel pályája legemlékezetesebb pillanatait - közölte a közszolgálati médium sajtóirodája.
|
|
István, a király: eredeti szereposztás Héderváron
|
|
Forrás:stop A hédervári kastélyszálloda angolparkjában szeptember 1-jén adják elő az István, a király című rockoperát. A nyíregyházi Mandala Dalszínház előadására több ezer színházszerető embert várnak, a Szigetközről, a közeli és a távolabbi városokból, Pozsonyból és Bécsből is, továbbá a szlovákiai Csallóköz településeiről.
|
|
|  |
|
Ezzel a blokkal jelenleg probléma van.
|
|