 |
|
Ezzel a blokkal jelenleg probléma van.
|
|  |
7 millió korona a Vámbéry Ármin Gimnáziumnak
|
|
Fennállásának 50. évfordulóját várhatóan már felújított épületben ünnepelheti jövőre a dunaszerdahelyi Vámbéry gimnázium. Az MKP nagyszombat megyei képviselőcsoportjának javaslatára e célra 7 millió koronát különítettek el a 2008−as megyei költségvetésből. Az MKP nagyszombati kerületi elnöke, Keszegh Pál tájékoztatott erről, aki tagja a megyei költségvetési bizottságnak.
|
|
Miről lesz híres Zsolna? 42 emeletes felhőkarcoló épülhet
|
|
A Ciss City építőipari cég 140 méteres, 42 emeletes felhőkarcolót kíván felépíteni a szlovákiai Zsolnán. A több mint kétmilliárd koronába kerülő projekt tervei szerint a 21 épületből álló komplexumban irodák, lakások, éttermek, üzletek kapnának helyet.
|
|
Bármikor megmozdulhat a föld?
|
|
Földrengések szempontjából Szlovákia több területe, így például Komárom és környéke is rizikósnak számít. Az egyik legnagyobb földmozdulás 1773-ban volt, ekkor 63 személy vesztette életét. A szeizmográfusok szerint újabb rengések bármikor bekövetkezhetnek, erősségük pedig az 5,6-os fokozatot is elérheti.
|
|
A két Komárom együtt ünnepli schengent
|
|
Néhány hét múlva már nem kell megállnunk a két Komáromot összekötő határon: Szlovákia és Magyarország december 21-én belép a schengeni övezetbe. A nagy napra közösen készülnek a Duna-parti városok, az északi hídfőnél különböző programokkal várják a települések lakóit.
|
|
Rekordméretű adventi koszorú Csallóközcsütörtökben
|
|
Rekordméretű, tizennégy és fél méter átmérőjű adventi koszorút készített a Csütörtökiek Szent Jakab Polgári Társulása, Csallóközcsütörtökben, szombaton. A koszorú alapja élősövény, és erre kerültek rá a fenyőfaágak és díszek, a gyertyákat pedig lámpák helyettesítik.
|
|
Tovább csökkentik a vasúti szárnyvonalakat a régiókban
|
|
Az új vasúti menetrend a hétvégi víkendtől lép érvénybe, amely tovább csökkenti a regionális szárnvonalak számát. A Vasúi Társaság ugyan megtartja a vasúti személyszállítás összterjedelmét, ám ez mit sem segít azon, hogy, elkerüljék néhány vonal törlését.
|
|
Az ólomgyár ügyében makacsul hallgat a Csallóközi Városok és Falvak Társulása
|
|
Dunaszerdahely városa minden évben rendszeresen fizette a tagdíjat a Csallóközi Városok és Falvak Társulásában, sosem volt tartozása, ahogy ezt egyesek igyekszenek elhitetni, nyilatkozta Pázmány Péter polgármester, aki hosszú éveken át volt a társulás elnöke. Tavasszal már nem indult újra ezért a tisztségért, és utána Kvarda József vette át tőle a stafétát.
|
|
Karácsonyi vásár Dunaszerdahelyen
|
|
Dunaszerdahelyen december 6-a és 22-e között első alkalommal szerveznek karácsonyi vásárt a Vámbéry téren. Az árusok kínálata mellett kulturális programmal is szórakoztatják az érdeklődőket. Az Aranykapu Hagyományos Vásárra pedig a Szabadidőközpont régi, Vámbéri téri épületében kerül sor december 10-től 23-ig.
|
|
A közös uniós projekteké a jövő
|
|
Borkai Zsolt győri polgármester Dunaszerdahelyen járt a közelmúltban, ahol első alkalommal találkozott Pázmány Péter polgármesterrel. A tornászsport−sikereiről is ismert olimpiai bajnok Borkai egy éve áll a győri városháza élén, miután a Fidesz színeiben indulva megnyerte a polgármester−választást a 130 ezer lakosú Győrben.
|
|
Folklór magas szinten - Boglárka
|
|
A felediek már 2001 óta büszkélkedhetnek saját gyermeknéptánccsoporttal. Alapítótagjai és vezetői Veréb Gyöngyi és Veréb Csaba. A házaspár több mint 40 gyermeket nevel hagyományőrzésre, ezen belül főleg a tánc és a népdalok szeretetére.
|
|
Másfél millárd Nagyszombat megye közútjaira
|
|
A csallóközi gépjárművezetők naponta tapasztalhatják, hogy a régió közútjai sok helyütt áldatlan állapotban vannak. Ezért a nagyszombati megyei szervek az utóbbi hónapokban felmérték a másod− és harmadosztályú közutak állagát, beleértve a dunaszerdahelyi járás úthálózatát is.
|
|
Frei Tamás Kassán
|
|
A kassai magyarok körében nagy érdeklődést váltott ki Frei Tamás meghirdetett kassai látogatása november 30-án. Az előadás tervezett helyszíne a Márai Stúdió volt,
|
|
Rákóczi-napok Perbetén
|
|
A Rákóczi Szövetség Perbetei Szervezete december elsején Rákóczi–napokat szervezett a helyi kultúrházban.
|
|
Jegesmedvék Dunaszerdahelyen
|
|
Vasárnap negyedik alkalommal találkoztak a pozsonyi Jegesmedve Klub tagjai a dunaszerdahelyi Félúti tónál, hogy a hideg vízben megmártózzanak.
|
|
Hajléktalanügy: Ki fogja össze a szervezeteket?
|
|
Tavaly Komárom összefogta a városban működő civil szervezeteket és egyházakat, hogy közös erővel segíthessenek a szociálisan rászoruló embereken, akik a hideg beálltával egyre inkább támogatásra szorulnak. A múlt évben ételosztást szerveztek, melyen az anyagi költségeket a Komáromi Városi Hivatal vállalta magára, a szervezetek, egyházak pedig a személyzetet biztosították.
|
|
Böllérfesztivál Csallóközkürtön
|
|
A Csallóközkürti PRO Kyrth Társulás és a Csallóközkürti Önkormányzat szervezésében került sor, immár második alkalommal, a Csallóközi Böllérfesztiválra.
|
|
A tehetségkutató verseny 2007 második elődöntője
|
|
Szombaton, 2007. december 1-jén lezajlott a VIZA Társaság Tehetségkutató versenyének második elődöntője is. Az ekecsi művelődési központban, a központtal közös szervezésben megrendezésre kerülő válogató fő feladata az volt, hogy kiválassza a továbbjutókat a december 8-i nagymegyeri dőntőbe.
|
|
k1: Csallóköziek levele Robert Ficohoz
|
|
A dunaszerdahelyi járás nyolc szervezete levélben fordult Robert Fico kormányfőhöz, a csallóközi ívóvízkészlet védelme érdekében.
|
|
Budapest-Bamako 2007 - beszélgetés és filmvetítés Ekecsen
|
|
Hol van Bamako? Hogy lehet oda eljutni? Milyen út vezet oda? Mindezekről, és még sok más érdekességről esett szó azon az izgalmas vetítésen és beszélgetésen, amelyre november 30-án, a VIZA esték keretében került sor az ekecsi művelődési központban - Budapest-Bamako 2007 címmel.
|
|
Dokumentum: Az uniótól kértek segítséget a kistérségiek
|
|
 Felháborítónak tartja a Pilis-Dunakanyar Kistérségi Társulás tizenhárom településének polgármestere azt, hogy az EU-s forrásokból az 1,2 milliós Pest megye egyötöd, míg a főváros négyötöd arányban részesedik.
|
|
Lezárult az új komáromi híd tervezési szakasza
|
|
Véget ért az új komáromi híd tervezési szakasza – jelentette ki sajtótájékoztatón Bastrnák Tibor polgármester. A találkozón részt vett még Zatykó János, Dél-Komárom polgármestere Mátyássy Sándor a Pont-Terv z.r.t.vezérigazgatója, Nagy László a Dopravoprojekt képviseletében és Varga Veronika projektmenedzser.
|
|
Ipel'-Ipoly Eurorégiós Közgyűlés
|
|
Az Ipel'-Ipoly Eurorégió 2007. december 3-án, fél tíztől tartja közgyűlését, Balassagyarmaton, amelyre meghívták az Ipeµsky Euroregion és az Ipoly Eurorégió egyesületek tagjait is.
|
|
Dunaszerdahelyi mészárlás: elnapolták a tárgyalást
|
|
Jövő januárra napolták el szerdán az 1999-es dunaszerdahelyi mészárlás ügyében folyó főtárgyalást Szlovákiában. A Nagyszombati Kerületi Bíróság három ember ellen folytat eljárást, amelyet azért halasztottak későbbre, mert a szerdai tárgyaláson csak egy-egy tanú és vádlott jelent meg.
|
|
Tovább bővül a Tesco áruházlánc
|
|
Ezúttal Tornalján nyitja meg újabb egységét a Tesco Stores SR november 29-én, csütörtökön.
|
|
Mentálisan sérült és egészséges idősek kerülnének egy fedél alá?
|
|
Nyitra megye legutóbbi közgyűlésén napirendi pontként szerepelt az ógyallai és az őrsújfalui szociális otthon esetleges összevonásának és az igazgatói poszttal kapcsolatos pályázat kiírásának kérdése is. A Nyitra Megyei Közgyűlés képviselői ugyanis azt fontolgatják, hogy esetleg jó megoldásnak bizonyulna az említett két intézmény összevonása úgy, hogy azokat közös ógyallai igazgatóság alá helyezik.
|
|
Gyűlnek az aláírások a nyitrai petíciós íveken
|
|
A szélsőségesség és a szervezett erőszak elleni fellépést sürgető nyitrai petíciós akcióhoz, melyet nyitrai polgárok kezdeményeztek, eddig 680 ember csatlakozott. Az aláírásgyűjtéssel a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet az egyre inkább elharapózó nyílt utcai erőszak tényére, de céljuk egyúttal a rendőrség nem megfelelő mértékű eljárásának a kritikája némely esettel kapcsolatban.
|
|
Megoldódott a „Dallas ügy“ Gútán
|
|
Horváth Árpádnak, Gúta polgármesterének nagy teher esett le a válláról azzal, hogy végre megoldódott a "Dallas ügy". A gútaiak csak így nevezték az Érsekújvár felé vezető út melletti házat, ami régen a pacséroki iskola tanítóháza volt.
|
|
|  |
|
Ezzel a blokkal jelenleg probléma van.
|
|