 |
|
Ezzel a blokkal jelenleg probléma van.
|
|  |
Az Európa Tanács szót emelt a rendőri brutalitás ellen
|
|
Hosszabb jelentésben ítélte el a strasbourgi székhellyel működő, 47 tagú Európa Tanács (ET) emberi jogi bizottságának elnöke azt, hogy a rendőri brutalitás még mindig „súlyos problémát jelent több európai országban”.
|
|
Magyarok a határok nélküli Európában
|
|
Az Európai Unión kívül élő határon túli magyarokkal szolidaritást vállaló politikai nyilatkozatot fogadott el a Hét Határ Határokon Átnyúló Önkormányzatok Szövetsége az Esztergomban december 5-én megtartott ünnepi közgyűlésén. A dokumentum értelmében a szövetség kezdeményezi a jogszabályok módosítását annak érdekében, hogy az unión kívül élő délvidéki, vajdasági és kárpátaljai magyarok letelepedés nélkül is állampolgárrá válhassanak,...
|
|
Népszerű volt Szent Miklós a középkorban
|
|
A hagyomány szerint Miklós püspök 350 körül hunyt el. Ünnepét december 6-án tartják, alakját a nyugati és a keleti egyházban egyaránt nagy tisztelet övezi. A szent ereklyéi viszontagságos úton jutottak el a dél-itáliai Bariba, ám a hely később népszerű zarándokhellyé vált.
|
|
Hedvig ügyében újabb gyanúsított neve merült fel
|
|
A Főügyészség már ismeri annak a másik férfinak a nevét is, akinek fantomképét a nyitrai diáklány elmondása alapján készítette el a rendőrség, miután Hedviget saját bevallása szerint bántalmazták.
|
|
Megbékélés és multiperspektivitás a történelemtanításban
|
|
Idejében szólunk arról a nem mindennapi, ám mindennapjainkat érintő jövő tavaszi rendezvényről, amelyen a világ tudorai azt fogják boncolgatni, ami máig nem tisztázott ahhoz, hogy tisztábban lássunk a történelemben, utódainkat is okítandó.
|
|
A Magyar Hírvivő őszi számának tartalmából
|
|
Megjelent a felvidéki magyar, nemzeti konzervatív havilap legújabb száma, immár 12 oldalon színes cím- és hátlappal. Újdonság, hogy már a belső két középső oldal is színesben jelenik meg. A folyóirat tartalmát a továbbiakban ismerhetik meg.
|
|
Hámán, a Hencegő Hiéna, aki Oroszlánnak képzelte magát – avagy: Sic transi
|
|
Hámán, a Hencegő Hiéna mindig is irigyelte az Oroszlánt. Ő az Állatok Királya. Gyönyörű sörénye miatt a szavannák sztárjának szólitják. Orditására meghűl a vér a melegvérű állatok ereiben is.
|
|
50 ezer tonna ólmot eresztenek Csallóközre?
|
|
A csallóközi Egyházkarcsára tizenöt milliárd forintnyi tőkével együtt áramlana be évi 50 ezer tonna ólom és 12 millió liter kénsav, ha megvalósulna az osztrák akkumlátorgyártó terve.
|
|
Pozsonyból Managuába
|
|
Henryk Jozef Nowacki ezentúl Nicaragua apostoli nunciusa. A kinevezés hírét a Vatikán tette közzé.
|
|
Nem volt még elég a trianonokból?
|
|
Három esztendő elteltével is annyi fájdalom, sértettség és talán harag vegyül a december ötödiki népszavazásról megemlékező tollforgatók soraiba, hogy felmerül a kérdés: nem volt még elég a trianonokból?
|
|
Elmegyünk akár a végsőkig a Pátria érdekében
|
|
Mivel a parlament által elfogadott jövő évi állami költségvetésben nem szerepel a középhullám fenntartására szolgáló tétel, a Szlovák Rádió vezetése a kisebbségi adás műsorainak szórását január elsejétől műhold és internet segítségével képzeli el. A Pátria Rádió igazgatója, Nagy Ildikó ezt a megoldást elutasítja, mivel ez a magyar adás végét jelentené.
|
|
Továbbra is kérdéses a szlovákiai magyar rádióadás sorsa
|
|
A szlovákiai magyarságon ejtett legnagyobb seb lenne 1998 óta az, ha 2008-tól a Szlovák Rádió nem középhullámon közvetítené napi nyolcórás magyar nyelvű adását. Ezt Berényi József, az ellenzéki Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese nyilatkozott szerdai sajtóértekezletén.
|
|
Az esti órákban rendkívüli parlamenti ülés
|
|
Ma délután öt órakor jelentette be a szlovák parlament elnöke, Pavol Paška, hogy este nyolc órára hívja össze az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést.
|
|
A nemmel szavazó gyászmagyaroknak!
|
|
LENNÉL EGYSZER...
Lennél egyszer számkivetett, Kirekesztett, kisemmizett. Ártatlanul agyonkínzott. Nemzetedtől elszakított. Sorsod vinne idegenbe. Gyűlölködő környezetbe.
|
|
December 5: Gyásznap?
|
|
Olvasónk írta: ""2004. december 5-én történt, hogy a nemzet iránt felelősséggel viseltetők szemében és szívében ez a nap a szégyen napjává vált. "
|
|
EÖKIK-kiadványok bemutatója
|
|
Budapesten az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány szervezésében, december 6-án, 11.00 órától az EÖKIK legújabb kiadványainak bemutatójára kerül sor, több szlovákiai előadóval.
|
|
Sebők Éva kiállítása
|
|
Tiffany lámpákból és üvegtárgyakból, Sebők Éva alkotásaiból nyílik kiállítás Komáromban a Limes Galériában.
|
|
A Szabad Újság e heti számából
|
|
Ma jelenik meg a Szabad Újság ez évi 49. száma. Az alábbiakban ízelítőt nyújtunk a közéleti hetilap kínálatából.
|
|
Belépett a magyar piacra Szlovákia egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője
|
|
Belépett a magyar piacra Szlovákia egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője, a HB Reavis. Az eddig Szlovákiában és Csehországban aktív fejlesztő összesen 770 millió euró értékben valósított meg irodaparkokat, bevásárlóközpontokat és logisztikai ingatlanokat, s összesen 475 millió értékű fejlesztése van folyamatban.
|
|
Januártól biometrikus adatokat tartalmazó útlevéllel utazhatunk
|
|
A szlovák állampolgárok január elsejétől olyan új útlevéllel utazhatnak, mely biometrikus adatokat tartalmaz. A biometrikus adatokkal ellátott útlevelek bevezetését az EU követelte meg, de ugyancsak szükségesek az USA-ba szóló esetleges vízumeltörlésnél is.
|
|
7 millió korona a Vámbéry Ármin Gimnáziumnak
|
|
Fennállásának 50. évfordulóját várhatóan már felújított épületben ünnepelheti jövőre a dunaszerdahelyi Vámbéry gimnázium. Az MKP nagyszombat megyei képviselőcsoportjának javaslatára e célra 7 millió koronát különítettek el a 2008−as megyei költségvetésből. Az MKP nagyszombati kerületi elnöke, Keszegh Pál tájékoztatott erről, aki tagja a megyei költségvetési bizottságnak.
|
|
Holnap végleg jóváhagyják a schengeni bővítést
|
|
Csütörtökön egyhangúlag hagyják jóvá a tagállamok belügyminiszterei a schengeni zóna kibővítéséről szóló tanácsi rendeletet, fölengedve a sorompót kilenc új tagállam csatlakozása előtt az uniós határőrizeti rendszerhez. A tárcavezetők véleményt cserélnek a legális bevándorlás közös szabályozásáról is.
|
|
Miről lesz híres Zsolna? 42 emeletes felhőkarcoló épülhet
|
|
A Ciss City építőipari cég 140 méteres, 42 emeletes felhőkarcolót kíván felépíteni a szlovákiai Zsolnán. A több mint kétmilliárd koronába kerülő projekt tervei szerint a 21 épületből álló komplexumban irodák, lakások, éttermek, üzletek kapnának helyet.
|
|
Hedvig-ügy: folytatódó vizsgálati kísérletek
|
|
Tegnap a Speciális Bíróság újabb kísérletet tett arra, hogy helyszíni vizsgálat keretében állapítsa meg, vajon meddig tarthatott a nyitrai diáklány útja az autóbuszmegállótól addig a helyig, ahol – állítása szerint – ketten rátámadtak, mert magyarul beszélt.
|
|
Kisebbségvédelemről volt szó Brüsszelben
|
|
Az Európai Parlament épületében, Brüsszelben tegnap konferenciát tartottak az amerikai székhelyű Project on Ethnic Relations (PER) szervezésében a kisebbségvédelemről. Tabajdi Csaba előadásában kifejtette, az ET kisebbségvédelmi eszközeit be kellene építeni az EU közösségi normái közé. Jelen volt Bauer Edit, az MKP európai parlamenti képviselője is.
|
|
|  |
|
Ezzel a blokkal jelenleg probléma van.
|
|